Augusztus 20-án és 21-én este forgalmi változásokra kell számítani Miskolc belvárosában a Tündöklő fényjáték miatt – amiről itt olvashat részleteket. A Kazinczy Ferenc utca egy szakaszát és a Kelemen Didák utcát lezárják, ezért több autóbuszjárat is módosított útvonalon közlekedik.
A korlátozások mindkét napon 19:30-tól másnap 00:30-ig lesznek érvényben. A változás a 11-es, 14-es, 14G, 28-as, 34-es, 35-ös, 36-os, 43-as, 900-as és 914-es járatokat érinti.
Több megálló is kimarad
A Népkert irányába közlekedő járatok nem érintik a Villanyrendőr megállót. Az utasok helyette a Centrum vagy a Szemere utca megállóhelyeket használhatják.
A Népkert felől érkező buszok esetében szintén kimarad a Villanyrendőr, emellett a Hősök tere és a Petőfi térmegállóhelyeken sem lehet majd le- és felszállni. Ezek helyett a Szemere utca, illetve a Centrum megálló használható.
A 11-es autóbusz útvonalán is változás lesz: a Búza tér felé közlekedő járatok nem állnak meg a Szemere-kertnél és a Kazinczy Ferenc utcánál. Az utasok helyettük a Dózsa György utcánál és a Petőfi téren szállhatnak fel vagy le.
Az esti programokra készülőknek érdemes indulás előtt számolniuk a módosított útvonalakkal és a megváltozott megállóhelyekkel, hogy elkerüljék a kellemetlenségeket.
Az autóval közlekedőknek is érdemes figyelnie az ünnepi hétvégén, hiszen a parkolási rend több helyen is változik. Csütörtökön mindenhol ingyenes lesz, de pénteken több helyen újra fizetni kell majd. A pontos részletekről ebben a cikkünkben írtunk: