MISKOLC+Több Miskolcból. Minden nap.
Magyarország

Megválasztották a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal két vezetőjét

Az Országgyűlés pénteken megválasztotta a szeptemberben felálló Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) vezetőit. Az intézmény elnöke Unger Anna Róza, nyomozati elnökhelyettese pedig dr. Tasnády Katalin lett. Mindketten letették esküjüket is. 

Unger Anna Róza politológusként és demokráciakutatóként ismert, a hivatal elnöki posztjára titkos parlamenti szavazáson választották meg. A pénteki voksoláson 145 képviselő vett részt, közülük 137-en támogatták a jelölését. 

A nyomozati elnökhelyettesi feladatokat dr. Tasnády Katalin látja majd el. Megbízatásuk szeptember 1-jén kezdődik és hat évre szól. 

Az új hivatal létrehozása a Tisza egyik fontos kampányvállalása volt. Az intézmény feladata a tervek szerint többek között a bűncselekményekből származó vagyon felkutatása és visszaszerzése lesz. A közpénzügyi elnökhelyettes személyéről egy későbbi pályázati eljárásban döntenek. 

Magyar Péter a választást követően kiállt az új vezetők mellett, és visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint politikai háttéralku állt volna Unger Anna kiválasztása mögött. A miniszterelnök szerint az eljárás átlátható volt, és a hivatal munkájába a korábban szintén pályázó Ligeti Miklóst is szeretnék bevonni.