MISKOLC+Több Miskolcból. Minden nap.
Miskolc

Rendkívüli 900 milliós támogatást ad Miskolc az MVK-nak, szeptembertől pedig számos új járat indul

Újabb 900 millió forinttal támogatja Miskolc önkormányzata az MVK Zrt. működését. A pénteki rendkívüli közgyűlésen a város közösségi közlekedésének finanszírozása mellett arról is döntöttek, hogy szeptember 1-jétől jelentősen átalakul az MVK menetrendje. Új gyors- és körjáratok indulnak, illetve több olyan közvetlen kapcsolat is létrejön, amely eddig nem szerepelt a hálózatban.

Rendkívüli ülést tartott pénteken a miskolci közgyűlés, amely egyetlen előterjesztést tárgyalt: az MVK Zrt. működésével kapcsolatos döntéseket.

Tóth-Szántai József polgármester az ülésen arról beszélt, hogy a városi közösségi közlekedés finanszírozása évek óta komoly terhet ró az önkormányzatra. Míg 2019-ben 3,8 milliárd forint volt a finanszírozási hiány, 2024-re ez már 10 milliárd forintra nőtt. A polgármester szerint a hiány idővel a Miskolc Holding rendszerében, végső soron pedig hitelekben jelent meg.

A város az elmúlt időszakban több intézkedéssel is igyekezett javítani az MVK helyzetén: racionalizálták a működést, takarékossági lépéseket vezettek be, valamint áttekintették a munkafolyamatokat és a szerződéseket.

– Jobb rendszert akarunk, olyan közösségi közlekedést, ami akkor és oda viszi el az embereket, amikor és ahová menniük kell – mondta Tóth-Szántai József.

A város szerint az államnak is többet kellene vállalnia

A polgármester szerint ugyanakkor az önkormányzati intézkedések önmagukban nem oldják meg a problémát. Kiszámíthatóbb és hosszú távú állami szerepvállalásra lenne szükség.

Ehhez azonban új állami szerepvállalás kell – hangsúlyozta, felidézve, hogy 2020-ban megszűnt a korábbi közvetlen állami működési hozzájárulás, amely mintegy félmilliárd forintot jelentett.

Tóth-Szántai József szerint azóta is érkeztek különböző támogatások és tarifakompenzációk, illetve járműbeszerzési és rendkívüli támogatások, de továbbra sincs olyan több évre kiszámítható finanszírozási rendszer, amely egyértelműen meghatározná az állam, az önkormányzatok és a közlekedési társaságok feladatait.

A polgármester szerint az üzemanyag- és energiaárak, valamint a bérek emelkedése nemcsak Miskolcon, hanem valamennyi magyar nagyvárosban nehéz helyzetet teremtett.

Felügyelet alá került az MVK

A Miskolc Holding Zrt. igazgatósága szerdán döntött arról, hogy az MVK jogi és gazdasági felügyelet alá kerül. A folyamatot Takács Gyula polgármesteri biztosként segíti.

– Miskolc vállalja az MVK működésének átalakítását, az átlátható gazdálkodást, de várjuk a partnerséget, a működés több évre kiszámítható társfinanszírozását, a járműpark megújításának folytatását. És azt, hogy a helyi, elővárosi és országos közlekedés végre ne három különálló rendszerként működjön – fogalmazott Tóth-Szántai József.

A polgármester elmondta, hogy az ügyben az előző és a jelenlegi kormánynak, minisztereknek, valamint országgyűlési képviselőknek is levelet írtak.

Szeptembertől változik az MVK menetrendje

A közgyűlésen a szeptember 1-jétől életbe lépő menetrendi változásokról is beszámoltak. A módosítás célja a hatékonyabb és takarékosabb működés.

A tervek szerint új viszonylatok, körjáratok és gyorsjáratok jelennek meg, emellett több olyan közvetlen kapcsolat is létrejön, amely korábban nem volt elérhető.

A frakciók is az állami segítséget sürgették

A közgyűlésen felszólaló frakcióvezetők abban nagyrészt egyetértettek, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszert meg kell változtatni, és az államnak nagyobb szerepet kell vállalnia.

Simon Gábor, az MSZP frakcióvezetője szerint a közösségi közlekedés megfelelő működéséhez még a leggazdagabb európai országokban is szükség van állami szerepvállalásra. Véleménye szerint ideális esetben nagyjából egyharmad-egyharmad arányban kellene megoszlania a finanszírozásnak a saját bevételek, az önkormányzati és az állami támogatás között.

Mokrai Mihály, a DK-LMP-Nép Pártján frakcióvezetője szintén az állami szereplők megkeresését szorgalmazta. Felidézte Vitézy Dávid korábbi, végül meg nem valósult átalakítási tervét is, amelyben az állami szerepvállalás visszaállítása is szerepelt.

A KDNP frakcióvezetője, Molnár Péter szintén úgy vélte, hogy a kormánynak támogatnia kell az önkormányzatot.

– A mostani helyzet nem tegnap, hanem évekkel ezelőtt alakult ki, 2020 körül. Bízom abban, hogy most végre a megoldás irányába fogunk elmozdulni. A kormánynak támogatnia kell az önkormányzatot az MVK működésével kapcsolatban. Az országgyűlési képviselőknek el kell járniuk, a miskolciak érdekében. Lobbizniuk kell. Polgármester úr ezt már elkezdte, többször írt levelet, de még nagyobb súllyal kell megjelennünk. Úgy gondolom, hogy a közösségi közlekedést a mindenkori kormánynak támogatnia kell – hangsúlyozta.

Molnár Péter arra is kitért, hogy az MVK-nál már történtek racionalizálások, miközben a futásteljesítmény nem csökkent. Mint mondta, 2024 óta sűrítették a járatokat, a 2019-es szintet azonban továbbra sem sikerült visszaállítani.

Újabb 900 millió forintot kap az MVK

A közgyűlés végül újabb 900 millió forintot biztosított az MVK működésére. Ezzel az év végéig biztosítottá válik a társaság finanszírozása.

Tóth-Szántai József a vita végén ismét hangsúlyozta, hogy a kialakult helyzetért nem az MVK dolgozóit terheli felelősség. Szerinte a probléma a magyar nagyvárosok közösségi közlekedését általánosan érinti.

A polgármester Vitézy Dávid korábbi anyagát „bátornak” nevezte, majd hozzátette: Reméljük, hogy lesz olyan kormányzati szándék, ami segít a megyei jogú városok problémáján – zárta hozzászólását.

A határozati javaslatot a jelen lévő 23 képviselő többsége megszavazta. Simon Gábor és Fodor Zoltán, valamint Szarka Dénes független képviselő tartózkodott, a többiek igennel szavaztak.