MISKOLC+Több Miskolcból. Minden nap.
Miskolc

Új elektromos buszok érkeztek Miskolcra, ezzel Budapest után már miénk a legnagyobb flotta

Két újabb elektromos autóbusszal bővült az MVK Zrt. flottája, így már 22 elektromos busz közlekedik Miskolcon. A főváros után ezzel Miskolcon áll forgalomban a legtöbb elektromos autóbusz az országban. A két új járművet hétfőn mutatták be az MVK telephelyén.

Újabb két elektromos autóbuszt vett át augusztus 24-én az MVK Zrt. a BYD-től. A járművek érkezésével 22 darabra nőtt a miskolci elektromosbusz-flotta, amivel a borsodi megyeszékhely üzemelteti Budapest után az országban a legtöbb ilyen járművet.

A hétfő délelőtti átadón Tóth-Szántai József polgármester fontos mérföldkőnek nevezte a beszerzést.

„Azt gondolom, hogy ez Miskolc város életében egy nagyon fontos esemény, hiszen jelentős beszerzési csomag végére tettünk pontot. Olyan busz áll mögöttünk, amely az elkövetkezendő időszakban nemcsak Miskolcnak, hanem a város környékének a közlekedésében is segítséget nyújt” – mondta.

A polgármester hozzátette, hogy a projekt elindításában az előző városvezetésnek is szerepe volt, miközben az MVK munkatársainak és a lebonyolításban részt vevőknek is megköszönte a munkát. Mint mondta, a BYD-val a jövőben is szeretnék folytatni az együttműködést.

A BYD Miskolcot stratégiai partnernek tekinti

Krenner László, a BYD közép-kelet-európai értékesítési igazgatója szerint Budapest után Miskolc az a magyar város, ahol a legtöbb elektromos autóbusz közlekedik napi szinten.

„Amennyiben közös igény fogalmazódik meg arra, hogy az elektromobilitást Miskolc városában is fejlesszük, ebben a BYD mindig partner lesz. Európai központunk is Budapesten működik, azaz komoly tervei vannak a BYD-nek a térségben és Miskolcot stratégiai partnernek tekintjük. Álmunk az, hogy Miskolc mintavárossá váljon és valamennyi autóbusz elektromos legyen” – jelentette ki.

A jelenlegi flottában 18 darab 12 méteres szóló és négy csuklós elektromos autóbusz található. Utóbbi típusból az országban Budapest az egyetlen másik város, ahol szintén közlekednek ilyen járművek.

A BYD képviselője szerint az elektromos buszoknak a hagyományos járművekhez képest kedvezőbb a szén-dioxid-kibocsátásuk és az üzemanyag-megtakarításuk, miközben a szervizelésük is egyszerűbb.

Felsőzsolcára is elektromos buszok járnak majd

Gadnai-Bodnár Éva, az MVK Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a most átadott két járművel lezárult az idei beszerzési kör.

„Immár idén az utolsó kettő, huszonegyedik és huszonkettedik autóbuszt is átvehettük. Miután a 2024. márciusában kiírt közbeszerzés eredményes volt, meg kellett keresnünk azokat a pályázati forrásokat, amelyek kedvező feltételek mellett tudtak járműbeszerzéseket biztosítani az MVK Zrt. számára” – ismertette.

Az első beszerzési körben Miskolc csuklós és szóló elektromos buszokhoz jutott, emellett Felsőzsolca is egy csuklós és két szóló autóbuszt kapott. Ezek a Búza tér és Felsőzsolca között közlekednek majd.

Az MVK további járműbeszerzéseket is tervezett: egy hidrogénbusz, négy csuklós és kilenc szóló autóbusz beszerzését célozták meg. A vezérigazgató tájékoztatása szerint a hidrogénbusz és egy csuklós jármű kivételével a tervezett járművek szinte mindegyikét sikerült beszerezni, négy pályázat segítségével, 100 százalékos támogatási intenzitás mellett.

A mostani fejlesztés így nemcsak Miskolc, hanem a környező települések közösségi közlekedését is érinti, miközben tovább bővülhet a város elektromosbusz-hálózata.